~A szőke herceg~

Meglepiiiii :D

Elég hamar elkészültem a résszel, így gondoltam, felteszem már most Nektek :)

CSAK ERőS IDEGZETűEKNEK!!! KÍNZÁS VAN BENNE!!!

Remélem nem bánjátok, hogy leírtam részletesen, és nem fogtok ez miatt megutálni. Mindenesetre én nagyon büszke vagyok erre a részre, bízom benne, hogy Nektek is tetszeni fog :)

Nem is húzom az időt, légyszi, komizzatok, ha két szó, nekem az is elég :)

Kellemes olvasást, sziasztok :*

CSAK ERőS IDEGZETűEKNEK!!! KÍNZÁS VAN BENNE!!!

*Harry*

- Hol van a nővérem?! - nyomom a falhoz keményen, jelmeze vállrészénél tartva őt. Ki ez egyáltalán?! Remélem nem csak valami hülye f*szkalap, aki kettesben akar velem lenni, mert ha igen, akkor kinyírom! Senki se szórakozhat a nőveremmel!!!

- Hé, Haz, nyugi, segíteni szeretnék! Eressz el! - hangja ismerősen cseng, de sehogy se tudom beazonosítani tulajdonosát, kit vonakodva, de elengedek. A herceg azonnal az arcához nyúl és leveszi maszkját. Csak most nézem meg rendesen. Fehér jelmezéhez egyáltalán nem illik a kékes maszk és a cipői, olyan, mintha mindnet máshol vett volna gondolkodás nélkül. 

- Tudod ki vagyok? Emlékszel rám Harry? - feszülten kémleli arcomat, míg én azon gondolkodok, mit is mondhatnék erre. 

- Én... Nem emlékszek.. De tudom ki vagy... - válaszoltam kissé bátortalanul.

- Szóval az 1D - ről már tudsz? - hangjából megnyugvás cseng ki, szemei azonban még mindig feszülten tanulmányoznak engem. Válaszul csak bólintok egyet.

- De még mindig nincsenek emlékeid... - állapítja meg, mire megrázom a fejem. A hirtelen mozdulattól megszédülök kicsit.

Csak most veszem észre, hogy gyakorlatilag zihálok, a víz pedig patakokban folyik le rólam.

Mikor lett ilyen meleg? 

A kengurujelmezt magamon fojtogatónak érzem, kedvem lenne laszaggatni testemről és eldobni jó messzire, azonban emlékeztetem magam, hogy pár méterre tőlem egy emberekkel teli ház van, ahova még ma este vissza kell mennem.

- Jól vagy? - Niall a tenyereit vállaimra fekteti, majd gyengéden lenyom egy kerti székre.
A ház előtt seitősen, fékcsikorgatva leparkol egy fekete kocsi.
Válaszolni nincs időm, mert Niall azonnal hadarni kezd:

- Figyelj, tudom hogy nem emlékszel, de próbálj meg kérlek! Valahogy! Bárhogy! Segítened kell! Az a nő... Elmebeteg! - néz könyörgőn szemeimbe, egyre jobban kábulok el, míg Niall csak egyre idegesebb. - Segítened kell nekünk Harry! - rázza meg a vállam, hogy ne ájuljak el. - Mondd el valakinek, bárkinek, aki nem Taylor, hogy életben vagyunk, mindannyian! Taylor...
- Hé te! Azonnal gyere ide! - agyam alig fogja fel a szavakat, a parancsoló kiáltást már alig hallom. Kiáltás volt egyáltalán?
Niall hirtelen tűnik el előlem, még látom távolodó alakját, mielőtt teljesen magába nyel a sötétség.

*Niall*

Torkomat újabb fájdalmas ordítások hagyják el, mikor a fonott bőr ismételten érinti sajgó hátamat. Kezeimet rángatom, ezzel próbálva kiszabadítani őket a szorító kötél fogságából, melynél fogva fel vgyok lógatva a plafonra. Csuklóim fájdalmát fokozza az is, hogy lábam nem érinti a talajt.
- Mit mondtál neki? - kérdi teljesen nyugodt hangon kínzóm, kinek haja most naracs, testén pedig vörös nadrágkosztüm feszül, melyen alig látszik meg a vérem.
- Se.. Semmit... - nyöszörgöm elhaló hangon, csak a hátamat égető óriási fájdalomra bírok gondolni.
- Mit mondtál neki?! - kiáltja a maszkot viselő nő. Milyen ironikus... Pont ez volt rajtam a herceges jelmezhez, amit loptam.
Hátamra egy eddiginél sokkal nagyon ütést mér a bőrostorral, érzem, ahogy a vérem lecsurog sebes bőrömön.
Nem válaszolok, csak könyörgőn nézek rá:
- Kérem... - csuklik el a hangom, mire leteszi az ostort. Lelkemben feléled a remény, mely már egy ideje elveszett, látva váratlan mozdulatát.
A nő odasétál egy edig általam eddig észrevétetlen csaphoz, és egy egész vödröt megtölt vízzel, majd elém lép. A vödör teljes tartalmát rám önti, a számba került vizet köhögve próbálom kijutattni légcsövemből. Azonnal meg is értem, hogy mi volt ezzel a célja. Már az ájulás határán álltam, és ő még nem végzett velem...
Hátam mögé húz egy széket, melyre feláll, s béklyómhoz nyúlva leakaszt a kampóról, melyen eddig lógtam. Fájdalmasan érek földet térdeimen, egész testemen átszáguld a zsibbadó fájdalom. A széket ellöki, majd talpával hátámra lépve lenyom a földre, míg nekem már ordítani, vagy nyöszörögni sincs erőm. Magassarkúja tűsarka telibe belenyomódik az egyik vastag vágásba, lélegzetem is elakad, ajkaimat reszelős nyögés hagyja el.
Lába lassan, kínzóan fájdalmasan húzva végig sarkát a sebemen tűnik el hátamról, hallom, hogy motoszkál valamit mellettem, ám én minden figyelmemet kezeim kiszabadításának szentelem.
- Ez az utolsó esélyed, hogy elmondd, mit árultál el neki! - hallom meg fenyegető hangját, félelmetesen közel hozzám.
- Sem... Semmit... Nem... V... Volt.. Idő... - nyöszörgöm erőtlenül, mire súly nehezedik a fenekemre.
- Rendben Horan, te akartad! - kényelmesen elhelyezkedik fenekemen, és akkor hirtelen minden beugrik...

- Gyerünk, kapj el! - nevet arcomba, majd gyengéden meglök és elkezd szaladni. Csupán Harry segítségével, együttes erővel tudjuk elkapni, ruhámba beleakad egy ujja, s letörik a körme.
- Na jó, Horan, te akartad! - lábamra tapos, majd elgánycsol úgy, hogy hassal esek a kanapéra, és ráül a fenekmre. Kínzóan kezdi csipkedni az oldalam, ezzel megtalálva legcsikisebb pontjaim. Vergődök alatta, próbálok szabadulni, Harry pedig nyerítve röhög rajtunk, mint egy ló.

- Tudom, ki vagy.. - súgom döbbenten. Nem tudom elhinni, hogy végig ő volt, az, ki ezeket a szörnyűségeket művelte velünk, és hat éve fogva tart. Bár az is igaz, hogy mostmár csak pár puzzledarab hiányzik a kirakóból.
- Ó, igen, Horan? - megszorátja csípőmet, ezzel bizonyítva elméletemet. Fülemhez hajol, nyöszörgök, ahogy blúza anyaga néhol érinti a hátamat.
- Csakhogy most nem csikizni foglak, bogaram.

*Louis*

Tenyereimet fülemre tapasztva próbálom sikertelenül tompítani Niall fájdalmas ordításait. Remegve kuporgok a sarokban, testem megrezzen barátom minden kiáltására, könnyeimet egyre nehezebben tudom visszatartani.
Teljesen összetörtem.
A mindig mosolygós, minden lében kanál, boldog fiú örökre eltűnt, már csak egy összetört test marat utána.
Pontosan tudom, mit él most át Niall. A hegeknek a hátamon még gyógyulniuk kell.
Magamban halkan dúdolgatom a Story of my life - ot. Szinte ez a dal tarott eddig életben. A tudat, hogy a családom szeret, és egyszer talán újra láthatom őket, nem hagyja, hogy megtegyem az egyetlen lépést, ami véget vethet a szenvedésemnek.
Remegő kezeimet lassan emelem el füleimtől, hallgatózok egy ideig, majd mikor biztos vagyok abban, hogy Niall kínzása befejeződött, négykézláb mászok el a pakróchoz, mely ágyam, s takaróm egyben, már hat éve. Félrehúzom a vékony anyagot, majd benyúlok a kis födlyukba, melyet csak nemrég vettem észre a sérült betonban.
Ajkaimat nyugodt sóhaj hagyja el, mikor érzem a fémet ujjaim között. Még nem találták meg, még van esélyem.
Esélyem megölni a Játékvezetőt.