~Jelemezben~

Sziasztok! :)

Lehet utálni, szidni... Sajnálom nagyon az ismételt késést, de én utálok hazudni, ezért bevallom, inaktivitásom oka a lustaság volt. Nem a suli, nem a kevés szabadidő, csakis a lustaság, és a kedvtelenség. Most írhatjátok nyugodtan, hoyg ez nem kifogás, meg minden, de akkoris ez az igazság. Minden íróval megtörtént már az ilyen, csak ők általában "ihlethánynak" állítják be :D

A rész kicsit rövid lett, bár remélem a vége felkelti majd kicsit a kiváncsiságotokat :)

Nem írom, hogy mikor hozom a következő részt, mert nem tudom. Majd ha kész lesz :P

Na de nem húzom tovább az időt, kellemes olvasást, sziasztok :*

UI: még csak 2 ember jelentkezett a kis "versenyemre", ez a POSZT alá lehet kommentelni, aki szeretne teljes design átalakítást, vagy fejlécet :)

"Fura, de úgy érzem, ez vagyok ÉN"

*Gemma*

A fagyos sarokban kuporogva, felhúzott térdeimmel takarva magam zokogok erőtlenül. Száraz zokogás ez, könnyeim már régen elfogytak. Még a nemrégi órákban, mikor... Testem megrázkódik az emlékre, ahogy az óriási penge szinte darabjaira szedi a bőrömet. Most csupasz karomat piszkos rongy fedi, amit csak azért tettek rám, hogy ne vérezzek el - ám a szürkének se mondható anyag már most tocsog a vérben. Iszonyú fájdalmaim vannak,  de csak egy dologra tudok gondolni:

Niall, siess!

*Harry*

Kissé bátortalanul húzom fel egyik kezemre a szekrényem legalján felfedezett boxkesztyűk egyikét, majd nehézkesen felszenvedem magamra a másikat is. Bizonytalanul lépek egészalakos tükröm elé, hogy megszemléljem művemet. 

- Máris keményebbnek nézek ki - mosolyodtam el halványan. A kesztű feldobja, teljesen más jelleget ad az anyám által választott jelmeznek. Mássá tette, de nem a rossz értelemben. Azt hiszem, este is így fogok elmenni a buliba, amihez igazából semmi kedvem nincs, és anya se tartja a legjobb ötletnek. Csak egy dolog miatt egyeztem bele: hogy megismerjem azokat, kiket barátomnak mondtam a kóma előtt - már ha lesznek ott olyan emberek. 

- Istetem... - gyorsan fordulok ajtóm felé, hallva az alig észlelhető suttogást. Édesanyám könnyes szemeivel találtam szembe magam. Nyelek egy nagyot elgyötört tekintetét látva, a köztünk lévő távolságot egy pillanat alatt szüntetem meg, tenyereim begörnyedt vállaira nehezedtek. 

- Mi... Mi a baj? - kérdem suttogva, hangomban egyáltanál nem bízom, ezért inkább nem is használom. Nagyon megrémülök, mikor anya nem szól semmit, csak végignéz rajtam, majd szemeit a földön heverő kesztyűkre irányítja.

Mi a baja? Még sose láttam ilyennek... Gemmával történt valami? Mi másért borulhatott ki anya ennyire? Mondjon már valamit!!!

- Kisfiam... - hirtelen szorosan magához ölel, karjaimat nyugtatón törékeny teste köré fonom, s várom, hogy mondjon valamit. 

- Ez... Ez vagy te Kincsem... Kezdesz olyan lenni... Mint a kóma előtt... - súgja, remegve kifújva a levegőt, és teljesen szabadjára engedi könnyeit, miket eddig sikertelenül próbált visszatartani. Érzem, ahogy könnyei lecsordulnak a nyakamon, míg én nagy szemekkel nézek magam elé.

Ilyen voltam?

*

A tomboló basszus hangja már jópár utcával a céltól mindent betölt, fogaim szinte ritmusra koccannak össze a zötyögős úton. Fura, hogy egy ilyen luxusházakkal teli helyen ennyira rossz az út. Taylor kedves mosolya megnyugtat kicsit, de szívem fokozatosan veszi fel a gyorsabb tempót, ahogy közeledünk a házához. 

- Ne aggódj, ne gondolkozz, csak érezd jól magad - simítja meg arcomat barátnőm, miután leállítja a motort. Akaratlanul is felnevetek, ahogy felragasztott cicabajsza mozog arcának vonásainak változásával együtt. Azt hiszem, ha igazi macska lenne, azonnal örökbe fogadnám. Már rájöttem, hogy majd megőrülök ezekért a cukker állatokért, és szerintem Taylor is miattam választott ilyen jelmezt.

Szerelmem apró csókot lop tőlem, majd elhúzódik, s kinyitja ajtaját. Kezét azonban elkapom, és visszahúzom.

- Mi a baj? - kérdi azonnal aggódva.

Habozok kicsit, nem tudom, hogyan tegyem fel az engem legjobban foglalkoztató kérdést.

- Lesznek ott barátaim? - bököm ki végre. 

Tenyerem már csak a gondolatra is izzadni kezd, hogy talán lesznek ott olyan emberek, akiket régen a barátaimnak mondtam. Esetleg az 1D - ből valaki? Se anya, se Taylor valamiért nem nagyon enged internetközelbe, mióta felfedeztem a zenekaromat. 

Vajon miért estünk szét? Csak azért, mert kómába estem, vagy volt komolyabb oka is? Miért nem folytatták nékülem?

- Igen, elég sokan, és már nagyon várják, hogy újra találkozzanak veled! De ne félj, végig melletted leszek! - szakít ki gondolataim közül Taylor kedves hangja, mire feszengve bólintok egyet. Közelsége, és a tudat, hogy egész este velem lesz, megnyugtat egy kicsit. Széles mosolya valamennyire eltereli gondolataimat, bár eltüntetni őket senki se fogja tudni az este folyamán..

*

Nagyot sóhajtva dobom le magam az egyik kényelmesnek tűnő (kulcsszó: tűnő) fotelbe, amit azonnal a fenekem bán. 

Fáradt vagyok.

Még éjfél sincs, azonban már most úgy érzem, hogy itt helyben, ülve el tudnék aludni azonnal, a fülsiketítő zene ellenére is. Aaaaannyi embert  ismertem meg, hogy a háromnegyedét már látásból se ismerném fel. Még otthon elterveztem magamnban, hogy megismerkedek a régi barátaimmal, megtudok róluk és legfőképp rólam mindent, erre pont fordítva sült el a dolog. Semmit se tudtam meg a régi énemről, mindenki ugyanazokat mondta és kérdezte, mintha forgatókönyv szerint menne a dolog: Hogy érzed magad? Biztos  nehéz lehet, én nem bírnám ki, azt amit te! Nem nehéz? Milyen érzés? Ha kell segítség, szólj! Rengetegen leállítottak  beszélgetni, viszont én szinte szóhoz se jutottam. Magamról pedig csak annyit tudtam meg, hogy sokat buliztam. 

De hát melyik híresség nem? 

És a telefonszámcsere. Már az ujjbegyeim is fájnak, annyit nyomkodtam a telefonom. Szinte mindenkinek meg volt a száma, de voltak olyanok is, akiket tényleg csak most ismertem meg.

Taylorra emelem tekintetem, mikor észreveszem, hogy felém közeledik két puncscsal teli pohárral. 

- Szia Szivem! - mosolyog rám szélesen, miközben lehuppan mellém, s felém nyújtja az egyik poharat.

- Köszi! - hálásan átveszem tőle a hűsítő italt, melynek felét azonnal meg is iszom. Szerelmem jót nevet rajtam, mikor felsóhajtok megnyugodva. Erre volt szükségem, egy kis felfrissülésre. 

- Csak nem kifáradtál? - hangjában mintha elégedettséget vettem volna észre, de a pillanat túl rövid volt ahhoz, hogy teljesen beazonosítsam. 

Jelmezem ujjával játékosan letörlöm a homlokomról az izzadságot,arcomon atalmas mosoly terül el. Hirtelen nagyon meleg lett. 

- Azt hiszem, kimegyek egy kicsit a levegőre - állok fel, a hirtelen mozdulattól kicsit meg is szédülök. 

- Jól vagy? Ne menjek veled? - kérdi aggódva Taylor, mire azonnal megrázom a fejem, s nekiállok kimenekülni a tömegen keresztül.

- Harry!

Nem állok meg, nincs szükségem senki segítségére se, csak ki akarok innen jutni.

- Harry, állj már meg!

Eszem ágában sincs, mindjárt elérem a kijáratot.

- Tudom hol van Gemma! - a hang felé kapom hirtelen a fejem nagy szemekkel. Egy herceg jelmezes, szőke hajú, teljes arcos maszkos férfi áll mögöttem, s próbál a közelembe jutni.

Segít nekem kijutni, amint az üres utcán vagyunk, keményen a falhoz nyomom a jelmeze vállrészénél fogva.

- Hol van a nővérem?!