~Epilógus~

Na jó, készüljetek fel :D
Hihetetlen, hogy vége van. Imádtam ezt a blogot írni, és elszomorít, hogy ennél a posztnál olvashatom utoljára csodálatos kommentjeiteket. Fogalmatok sincs, hogy mennyire jól estek, mekkora mosolyokat csaltak arcomra. 
Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien olvastátok a történetemet, és őszintén szólva, fogalmam sincs mikor, de találkozni fogunk még a harmadik évadban. Most indítok egy új blogot, amit a modulsávban is megtalálhattok, és arra szeretnék koncentrálni egy ideig. A következő évadhoz két nagyon jó ötletem is van, és fogalmam sincs egyelőre, hogy hogyan fogom összekombinálni a kettőt, de remélem, nem fogtok csalódni benne. Az biztos, hogy se az első, se a második évadra nem fog hasonlítani. 
Az epilógus... Igazából ez volt a legelső dolog, amit vázlatként leírtam a füzetembe :"D Nem a prológus, nem az első rész, hanem az epilógus. És az alapból csak a... Na jó, nem írom le, mert elrontanám a meglepetést. Bár szerintem sokatok először nem is ezt a szöveget fogja elolvasni, csak miután végzett az epilógussal :D

Nagyon hálás vagyok Nektek, hogy végig kitartottatok mellettem, megvédtetek mikor támadtak, és boldoggá tettetek hosszú kommentjeitekkel.

Arra kérlek titeket, hogy... 24 rendszeres olvasó van ezen a blogon. Kérlek, írjatok valamit ide! Egy szót, egy külön kis novellát, mindegy! Csak tudni szeretném, mit gondoltok összességben a blogról. Nagyon fontos ez nekem, kérlek, csak ide írjátok le a véleményeteket :)

Na de szerintem nem is húzom tovább az időt, talán mindent leírtam, amit akartam.

Tratatatatatataaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaam!

Ezennel a blogot 8352 oldalmegtekintéssel, 24 feliratkozóval, 79 kommenttel és 168 pipával bezárom :´)

KELLEMES OLVASÁST!

Zuzaa x

*Gemma*

Hideg szél kap a hajamba, miközben öcsém fakoporsóját végleg elnyeli a föld. Egy könny sincs a szememben a pap, se anya beszéde alatt. 

Nem vagyok képes sírni. 

Begipszelt kezemmel felhúzom kabátom cipzárját, hogy a fagyos levegő ne tolakodjon be alá. 

Üres koporsós temetés ez. Milyen is lenne? Minden maradvány amit találtak, szénné volt égve. Egyiket sem lehetett azonosítani.

Ez volt az egyetlen szerencsénk.

A temetésnek meglepően hamar van vége, könnyeikkel küszködő rokonok, barátok, ismerősök helyezik le koszorúikat a sírkőre, majd csendben távoznak. Sokan közülük hozzám lépnek s részvétet nyilványítanak, ám ez nem segít semmit. A részvét kalap szart se ér. Nekem csakis az Ő ölelése kell, semmi más. Észreveszem, hogy páran furán néznek végig rajtam. Pontosan tudom, mi jár a fejükben: Hogy lehet annyira szívtelen, hogy nem sír az öccse temetésén?

Egyszerűen.

Végignézek a másik négy síron is, melyek a napokban kerültek ide. Még négy üres sír. Louis, Zayn, Niall, Liam. 

Csak én éltem túl. 

Megúsztam... Egy apró csuklótöréssel, amit a robbanáshullám okozott. És gyűlölöm magam ezért.

- Gem... Kicsim... Menjünk... - lép mellém könnyiet törölgetve Anya. Csak tovább nézem csnedbne a"Harry Styles, 1994 - 2020" feliratot. Szemeim már könyörögnek a pislogásért, de úgy érzem, tiszteletlenség lenne.

Jézusom, mi van velem?!

Túlságosan beleélem magam.

- Nem akarok még menni - suttogom. Egy tenyeret érzek meg vállamon, megrezzenek kicsit. Elszakítom tekintetem a sírról és Anyámra nézek.

- Itt maradjak veled? - érezni hangján, hogy mindjárt elsírja magát. Nem akarom ezt látni, így megrázom a fejem.

Amúgyis nemet mondtam volna.

- Majd... Siess haza kérlek. Tudom min mész át... Ha segítségre van szükséged, szólj! - bólintok egy aprót, bár nem gondolom komolyan a beleegyezésemet.

Fogalma sincs, hogy min megyek keresztül.

Tekintetem visszavezetem a sírra, hallom, hogy anya csendben eltávozik a többiekkel.

Egyedül maradtam.

Nem sokkal később egy alak áll meg mellettem. Nem rémülök meg, anélkül hogy ránéznék, tudom, ki az.

- Sokan elítélték, de sosem adta fel. Véghezvitte álmát - olvassa fel Harry halkan a neve alatt szereplő kis idézetet. Egy rajongó találta ki, és mivel semmi jobb nem jutott eszünkbe, ezt vésettük bele a kőbe.

- Fura végignézni a saját temetésed - hallani hangján, hogy elhúzza a száját. Nem reagálok erre semmit, csak nézem a sírkövet.

- Nem szabadna ezt tennetek. Legalább a családnak áruljátok el - pillantok fel rá. Nagyot sóhajtva hunyja le szemét.

- Tudom... De közösen jutottunk arra, hogy kell egy kis idő. Majd... Később úgyis minden kiderül.

Tekintetét a dombra emeli, ahonnan négy alak csúszkorászik le, küszködve a sárral.

- Hivatalosan is üdv a holtak között! - veregeti meg öcsém vállát Liam. Kicsit felszabadultabbnak tűnik a többieknél, Niall és Louis pedig a legcsendesebbek. Nem is csodálom. Amin átmentek... Talán nekik volt a legrosszabb. Az is egy másodpercen múlt, hogy túlélték. Én már kint voltam az épületből, mikor az felrobbant, de ők még nem. Emlékszek, Zayn egy ablakon ugrott ki, míg a többiek szinte kirepültek a hatalmas kapun. Csodálom, hogy kis sérülésekkel és megpörkölődött ruhákkal megúszták. 

Nem úgy, mint Taylor. Esélye sem volt kijutni, hála Louisnak. Nem hittem volna, hogy képes lenne megölni bárkitis. De ha már megtörtént, örülök, hogy Taylor volt az. Se a rendőrség, se senki más nem akarta elhinni, hogy tényleg ő volt végig a Játékvezető. És senki sem tudja hogy miért.

Csak én.

 - Mikor fogod elmondani? - néz le rám Harry kíváncsian. Tudja, hogy Taylor beszélt velem. Láttam, mikor Harryt bevitték az épületbe, a szőkeség pont akkor árulta el. Azt akarta, hogy mondjam el Harrynek. Hogy szenvedjen. De nem fogom elmondani. Ez... Nem Harry hibája volt, és nem is a fiúké. Taylor azt akarta, Harry azt higgye, a fiúk miatta haltak meg. Mindezt pedig csakis azért, mert az öcsém dobta őt! És azt hitte, hogy a banda, és én beszéltem őt rá erre. Pedig nem. Egyszerűen... Nem illettek össze. És ezt Taylor nme akarta elfogadni.

Ezért mindenkit megölt.

Válaszképp csak megrázom a fejem, Harry ajkait halk sóhaj hagyja el.

- Ezt biztosan Walihya találta ki... -  tekintetem Zaynre emelem, ki saját sírján simít végig. Ajkain halvány mosoly játszik, ahogy újra és újra elolvassa a sírfeliratát.

- Nekem Niallé a kedvencem - mosolygok szerelmemre, ki azonnal mellettem terem és gyengéd csókot nyom szám sarkába.

- Miért tetszik annyira? - kérdi kíváncsian, játékosan mosolyogva.

- Mert igaz! Elég elmosolyodnod, és máris mindenki boldog! - simítom meg mosolyától ráncos arcát.

- Az enyém szerintem nem igaz - nevet fel kicsit Liam - Sose voltam olyan jószívű, hogy mindig másokat helyezzek előnybe!

- Miért, szerinted ha nekem olyan tiszta volt a szívem, képes lettem volna megcsalni Eleanort? - mosolyodik el szomorkásan Louis.

- Fejezzétek be mind a ketten! - szólok rájuk szigorúan - Mindegyik síron igaz a felirat! És el sem tudjátok képzelni, mennyire örülök, hogy... Ezek csak hamis sírok - hangom útközben elcsuklik, szemembe könnyek gyűlnek. 

- Jaj Gem... - Harry hangosan sóhajtva ölel magához -  Még nagyon nagyon sokáig nem fogsz tudni lerázni minket, ezt nagyon jól jegyezd meg!

- Menj haza... Biztos sok vendégetek van, és szükségük van rád a szüleidnek - simít végig a hátamon Niall. Halkan szipogva bólintok egy aprót.

- Rendben.. Igérjétek meg, hogy hamar hívni fogtok!

- Ígérjük! - mondják tökéletesen egyszerre, szélesen mosolyogva. Öcsém lassan elenged, átadja helyét Szerelmemnek, ki lágy csókot hint ajkaimra. Szomorúan húzódik el tőlem.

- Szeretlek! - suttogja és elenged. 

Lassan elindulnak visszafele, csak nézem, ahogy alakuk eltűnik a lemenő nap fényében. Egyikük, visszafordul és int nekem, sötét, alig látható alakja ellenére is tudom, ki az. Csak nézem őket, míg végül teljesen egyedül nem maradok.

- Én is szeretlek. - suttogom csiloogó szemekkel, és lassacskán kullogva elindulok haza.

Végre vége van.

Sírfeliratok az elképzelésem szerint:
(lementhetők)