Sziasztok! :D
Már biztos nagyon unjátok ezeket az egy hónapos kihagyásaimat, viszont mint a facebook csoportban is írtam, technikai gondjaim adódtak :)
Kiengesztelésül ma dupla részt hoztam nektek, mindkettő tele van izgalmakkal, remélem örültök neki :D
Ui.: Kérlek ne akadjatok ki a második részen :$ :D
Zuzaa x
~Gemma!~
"Nem akartam ennyire megsérteni... A nővérem, akkoris, ha hazudik nekem. Csak azt akarom, hogy visszajöjjön hozzám!"
*Gemma*
Nem tudom elhinni, hogy az a tarantula ismét behálózta Harryt. Próbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy soha többet ne találkozzanak, erre itt van - a mai nap már másodszor.
Undorodva figyelem, ahogy egy puszit ad az öcsém arcára, majd táskáját a vállára véve elindul kifele a szobából.
- Ha valamire kiváncsi vagy, hívj - mosolyog bájosan Harryre, mire felhorkantok.
- Nem fog, azt el is felejtheted! - mondom határozottan, ha tekintettel ölni lehetne, Taylor már halott lenne.
A ribanc erre csak a szemét forgatja, s kisétál a szobából. Harry dühösen összeszűkétett szemekkel néz rám:
- Tudtommal én döntöm el, hogy kivel barátkozok, és nem te! Miért ne hívhatnám fel?! Jártam vele! Elmondta, ti pedig nem! Miért nem tudtam róla?! Pedig még kérdezgettelek is titeket, hogy mennyi barátnőm volt, és kik voltak azok, hogy felkereshessem őket! - már szinte kiabál dühében, talán még sose láttam ennyire mérgesnek... És fogalma sincs, hogy ez mennyire fáj nekem. Hiszen én csak jót akartam neki.
- Arra nem gondoltál, hogy esetleg volt valami okunk arra, hogy ezt eltitkoljuk?! Fogalmad sincs, hogy milyen Taylor igazából! - mondom idegesen, sőt kiakadva. Màr csak az hiányzik, hogy ez miatt a szuka miatt vesszek össze Harryvel. Bár már késő, elvégre épp egymás fejét kiabáljuk le.
Dühösen megfordulok és kisietek a szobából, mielőtt tovább fajulna a dolog. Taylor után iramodok, s szorosabbra húzva magamon a farmerdzsekimet kilépek a hideg tavaszi délutánba.
Azonnal megpillantom Taylort, amint az út szélén állva telefonál valakivel, közben figyelmesen tekintget maga köré. Észrevétlenül mögé lopózok, s próbálok pár szót elcsípni a beszélgetéséből. Szerencsére az utcán alig van valaki, a forgalom is ritka kicsi, így tökéletesen hallom minden egyes szavát.
- Igen, tényleg... Nem értem én se... Igen... Pontosan... Semmire... Nem értem, de tisztán hallottam... Lehet hogy álmaiban térnek vissza az emlékei... Biztos hogy Louist hallottam, igen... Nem, nem ismert fel... Azt se tudta, hogy jártunk... Igen, máris indulok...
A pumpa egy pillanat alatt megy fel bennem, szememet vörös köd fedi el. Elé lépek, s kiadok magamból mindent:
- Te mocskos ribanc! A Játékvezetőnek dolgozol?! Idejöttél utánunk kémkedni?! - kiabálom le a fejét már pszichiátriai szintű dühvel. Az emberek ránk se hederítenek, mintha itt se lennénk. Taylor megszeppenve néz rám, szólásra nyitja a száját, de nem hagyom:
- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! Idejössz kémkedni, aztán leadod az információkat?! Mennyit fizetnek neked?! Remélem legalább a klotyópapirod színarany! Megérte neked részt venni a megölésükben?! Vagy miért tetted ezt?! Mi értelme vplt megölni négy ártatlan fiút?! Mire volt ez jó nektek?! Miért kellett ezt tenni?!
Taylor figyelmesen végihallgatja az üvöltözésem, zihálva nézek rá, még mindig vörösen látva a világot.
Taylor pedig gonoszan elvigyorodik, és csak egy szót mond, miközben egy éles tárgy gyomódik a nyakamba:
- Bosszúból.
*Harry*
Kezdek kissé aggódni. Gemma már több órája elment, és még nem jött vissza. Nem akartam összeveszni vele, de még mindig nem értem, hogy miért nem mondott semmit se Taylorról. Mesélt egy bizonyos Kendallról, meg még pár lányról, kiknek a neveit azonnal elfelejtettem, de semmilyen Taylor nem volt közöttük, ebben biztos vagyok. És mi van akkor, ha Taylor megcsalt? Nem ér véget a világ. Csak tudni akarom az igazat, és kész. Utálom, ha hazudnak nekem, és Gemma azt tette. Nem értem, miért akadt ki ezen ennyire.
Viszont már anya is elkezdett aggódni. Gem nem veszi a telefonját, ez pedig nem jelent jót - vagy csak simán nem akar velünk beszélni. Lehet, hogy megbántottam...?
*Gemma*
Érzem, hogy valaki simogatja az arcom. Egész testemet nyomja valami kemény, amin fekszek. A szememet még nincs erőm kinyitni, a szer amit az a férfi beadott nekem, nagyon erős lehet. Már az autóban voltam, mikor végleg elnyelt a sötétség, úgy látszik, az ébredés is ennyire nehéz.
Fejem zsong, mindenem zsibbad.
- Gem... Hallasz engem? - hallok meg egy ismerős hangot, ám nem tudok rájönni, hogy kié. A szememet nem bírom kinyitni, hogy várhatja el, hogy megszólaljak?!
Hosszú percekig tart el, mire át tudom szakítani a sötétségben tartó köteleket, és pislogva kinyitom a szemem. Homályosan látok csak a félhomályban. Csupán egy alak körvonalait tudom egyelőre kivenni, ki megállás nélkül simogatja az arcomat.
- Jól vagy? - hallom meg aggódo hangját újra, ám még mindig visszhangzik minden a fejemben. Csak nyöszörögni bírok, többre nem telik tőlem.
- Ne aggódj, vigyázok rád... - mondja nyugtatón. Elnyúl maga mellé, majd óvatosan felültet. Karja végig tartja a hátamat, míg egy poharat érint a számhoz, hogy ne dőljek újra el. Iszok pár kortyot, melyektől azonnal tisztábban tudok gpndolkozni. Ujjaimmal megdörzsölöm kicsit a szemeimet, majd kíváncsian nézek a "megmentőmre".
Sose hittem volna, hogy újra láthatom a csodásan kék szemeit. Haja most sokkal hosszabb, s a festék is már lekopott, hoszen kinőtt az eredeti barna haja. De hihetetlen nyugalom melengeti fel a mellkasomat, hioszen él.
- Niall...?
~Az első csók~
"Szeretem, nagyon. De akkor miért érzem helytelennek amit teszünk? Hiszen nem azzal kellene foglalkoznom, hogy szerelmes legyek, hanem hogy megtaláljam a nővérem..."
*Harry*
Lepillantok az összekulcsolt ujjainkra, majd Taylorra mosolygok. Bár igazság szerint ez egy erőltetett mosoly. Túlságosan aggódok Gemma miatt ahhoz, hogy feldobjon a tény, hogy van egy barátnőm.
Taylor sokat mesél nekem rólunk, hogy milyen is volt a kapcsolatunk, és miért hiszi Gemma és anya azt, hogy Taylor megcsalt engem. Mostmár elég sok mindent értek. Anya elmondta az ő verzióját, de én valamiért Taylornak hiszek.
Talán azért, mert szeretem.
Szeretem? Nem tudom. Nem emlékszek rá, hogy milyen a szerelem. Újra meg kell tanulnom. De valami azt súgja, hogy igenis ez a szerelem, amit most érzek.
És mióta Taylor megjelent, furcsa módon nem voltak rémálmaim. Nyugodtan tudok aludni a tudattal, hogy nem csak a családom van nekem, hanem egy barátnőm is, aki szeret engem.
De a hátránya ennek a kapcsolatnak nagyobb, mint az előnye. Kaptam egy szerelmet, de elveszítettem a nővéremet. Gemma aznap eltűnt, és azóta sem került elő. A rendőrség már az egész országban keresi. Sehogy sem tudjuk elérni őt, a telefonját a kórház előtt találták meg összetört képernyővel. Van egy olyan érzésem, hogy nem magától tűnt el...
A szívem mindig összeszorul, mikor arra gondolok, hogy talán akkor láttam utoljára, mikor lekiabáltam a fejét...
- Lazíts egy kicsit Harry! Megérdemled, hogy jól érezd magad! - néz fel rám Taylor gyönyörű szemeivel, s szabad kezével megsimítja az arcom.
- Én csak....
- Aggódsz, tudom! - szakít félbe. - De Gemma biztos jól van! Lehet, hogy csak egy kis szünetre van szüksége! Vagy egyedüllétre, hogy át tudjon gondolni pár dolgot! Nagy lány már! - barátnőm felpipiskedik hozzám, s egy nehéz puszit nyom szám sarkába. Szemeim automatikusan lecsukódnak a gyengéd érintésre.
- Együnk meg egy fagyit, és felejtsd el egy pillanatra a gondjaidat! Csak érezd jól magad! Velem - mondja mosolyogva, felsóhajtok.
- Rendben, megpróbálom... De ne fagyit! Arra még eléggé hideg van. A doki szerint pedig egy kis torokfájás miatt is mehetek kórházba az immunrendszerem miatt!
A torokfájásról hirtelen eszembe jut a megégett arcú férfi, ki meg akart folytani abban a sikátorban. Vajon miért kérdezte, hogy tudom e ki ő? Ismertem régen? Talán bosszút akart állni valamiért? Minél többet gondolkozok, annál hülyébb ötletek jutnak eszembe. Bosszú? Mégis miért?
Habár... Ki tudja, milyen voltam a kóma előtt. Lehet, hogy ez nem az igazi énem. Talán egy lázadó, drogozó bunkó paraszt voltam, ki minden útjába kerülő lányt megerődzakolt. Vagy egy stréber, akit mindenki csúfolt, és minden este sírva aludt el az aznap történtek miatt.
- Na és akkor mit szeretnél? - Taylor kedves hangja ránt ki gondolataim közül, lassan körbenézek.
- Ömmm.... - szemem megakad egy árván álldogálló kis bódén, melynek oldalára pár alma van felfestve. A bódé mögött egy öreg néni üldögél, s egy kissé barnás almát szúr fel egy botra - Karamellás almát!
Taylor kezét fogva lassan odasétáltunk, s kértünk két édesített gyümölcsöt. A néninek kicsit többet adok, mint amennyit kért, majd mosolyogva ültünk le barátnőmmel egy üres padra.
Beleharapok az almába, mely kissé ragad a sok karamelltől, de az ízek tökéletesen összeillenek.
- Tudod... - szólal meg mellettem a falatozó Taylor - Az első randinkon pont itt ültünk, karamellás almát majszolgatva.. - mosolyog rám boldogan, én viszont szóhoz se jutok.
- Tényleg? Wow... Akkor lehet, hogy ösztönösen választottam pont az almát és ezt a padot! - mosolyodok el boldogan. Talán kezdenek visszatérni az emlékeim!
Lassan körbenézek, hátha meglátok valamit, ami valami csoda folytán előidéz egy emléket.
- A múltadon gondolkodsz, igaz? - Taylor kicsit közelebb húzódik hozzám a padon, és csak a távolba meredve bólintok egyet.
- Segíthetek neked? - tenyerét a hátamra simítja, a farmer dzsekin és a felsőmön keresztül is érzem érintése melegét. Kíváncsian ránézek.
- Miben? - kérdem értetlenül.
- Abban, hogy emlékezz! - lassan közeledik az arcom fele, míg nem találkoznak az ajkaink. Szemeim reflexszerűen csukódnak le, s tenyerem lágyan simítja meg arcát.
Az első csókom, melyet soha nem fogok elfelejteni.
*Gemma*
Kortyolok egyet a pohár buggyadt vizéból, majd az üveget Niallnek nyújtom, ki mellettem ül a kényelmetlenül kemény matracon. Miután ő is ivott, átölelve vállamat húz közelebb magához, hogy a teste is melegítsen engem a vékony takaró mellett.
- Annyira sajnálom... - suttogom már sokadszorra.
- Nem a te hibád... Az a nő elmebeteg... Hallanod kellett volna Louist, mikor... - hangja elcsuklik, de nem kell befejeznie mondandóját ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Mindent elmesélt. Attól a pillanattól kezdve, hogy valamilyen hálóba esett le a hegyről, az itt ébredésén keresztül a mai napig. Hat évet töltött el ebben a cellában. Egyszer se mozdulhatott ki innen, a fiúkat is talán évente egyszer látta.
Én pedig elmeséltem neki, hogy mi történt a "halála" után, hogy Harry eddig kómában volt, most pedig nem emlékszik semmire sem.
Niall biztosított arról, hogy tényleg Louist láttam a kórházban, és hogy Zaynt kényszerítették Harry megölésére.
- Ha nem tesszük amit az a nő mond, akkor durván megkínoz minket... Mint Louist néhány napja... - rémlenek fel bennem Niall elfúló szavai.
- Szerinted meddig fog minket itt tartani? - teszem fel a lelkemet nyomó kérdést alig hallhatóan.
- Őszintén? Soha... - suttogja szőke barátom, könnyketől csillogó szemekkel néz le rám - Az egyetlen amit nem értek, hogy miért vagyunk itt.... Miért nem hagyott minket meghalni... - súgja mélyen a szemembe nézve. Gyönyörű tekintete miatt fel sem fogom szavait, csak bámulom őt, míg hirtelen az ajkait nem érzem ajkaimon.
